A sokarcú Petőfi nyomában…

Hányféleképpen gondolkodhatunk valakiről? Hányféle arcból áll össze valaki tényleges arca? Mitől hitelesebb vagy valódibb egyik arc a másiknál? Hogyan egészítik ki ezek egymást? Miként formálják a tényleges arcképet vagy éppen hogyan torzítják és rombolják azt?

Különböző képek élnek bennünk Petőfi Sándorról is. Színészként kiválóan eljátszotta a költőt, tudatosan formálva jelenítette meg az általa ideálisnak tartott költőt. De az elmúlt kétszáz év alatt az idealizálásának számtalan története zajlott. Ő a magyar irodalom egyik legismertebb alakja. Valószínűleg nincs ma olyan az óvodásoktól kezdve a szépkorúakig, aki ne hallott volna Petőfi Sándorról. A legkülönfélébb helyzetekben találkozunk soraival és versrészleteivel, akár olyan emberektől is hallhatjuk, akik esetleg nem is tudják, hogy épp Petőfi szavait idézik fel. Bármelyik településen találunk róla elnevezett utcákat, hidakat, sétányokat, tereket, intézményeket. S ha felkerekednénk Petőfi nyomában, hogy feltérképezzük, mennyi helyen járt határon innen és túl, bizonyára meglepődnénk, mennyire sok településen van hozzá fűződő emléktábla, ami jelzi, hogy hajdan ott járt, megszállt, találkozott valamelyik kortársával.

Könyvtárnyi értelmezés született Petőfi költői hagyatékáról, fordulatokkal teli életútjáról, politikai szerepvállalásáról és a szabadságharcban betöltött szerepéről. Közben a Petőfiről alkotott képünk vitathatatlanul megérett az újragondolásra, hogy újabb és más perspektívákon keresztül is szemléljük, s újraértelmezzük Petőfi alakját és életművét. Ezt támasztja alá a költő születésének 200. évfordulója alkalmából megjelenő számos Petőfi-könyv, amelyekben egytől egyig központi helyet kap a kérdés, milyen lehetett igazából Petőfi?

E recenzió három könyv közös olvasására vállalkozik: a Költővel nem járnék című antológia mellett Miklya Luzsányi Mónika Petőfi, a sztár című különleges ismeretterjesztő rajongói kézikönyvét és a Cerkabella kiadónál Lackfi János kommentjeivel megjelent Így él Petőfi című kötetét szemlézi.

Mivel a Petőfi emlékév alkalmából kiadott kötetek sora igen gazdag, érdemes a szélesebb perspektíva miatt számba venni az emlékév Petőfi-könyveit is. Így fontos megemlíteni a Pagony kiadónál megjelent Költővel nem járnék című antológián túl, Szabó Borbála A János vitéz-kód és Berg Judit Szélvésztől kergetve című ifjúsági regényét, a Móra kiadónál napvilágot látott Kovács Attila A csontvázóra – Az ifjú Petrovics Sándor elfeledett kalandjai című regényét, a Manó Könyveknél megjelent Fodor Veronika Talpra, magyar! – Forradalmi szabadulókönyvét, az Open Books kiadónál megjelent Petri Lukács Ádám tollából Petőfi Sándorka és a kutyakölyök című mesekönyvet, a Kolibri kiadónál megjelent Bánki Éva Petőfi-vírus című regényét, a MediaCom Kft-nél jött Vörös István Él-e még Petőfi? című Petőfi-átiratokat kínáló kötetet. Továbbá a Holnap kiadónál Sajdik Ferenc Vivát Petőfi! – Élet-rajzok című kötete jelent meg, a Scolar kiadónál Berényi Anna Petőfi Sándor regénye életrajza látott napvilágot, az Osiris kiadónál Margócsy István Petőfi Sándor emlékezete, Osztovits Szabolcs „Sors, te nyiss nekem tért” – Petőfi Sándor életének krónikája és Kerényi Ferenc Vörösmarty – Petőfi – Madách című kötetek, a Lazi kiadónál Cselenyák Imre Eliramlik az élet… – Az igazi Petőfi, az Ad Librumnál Kovács Adorján A Próteuszi Petőfi című kötete és a Prae.hu-nál pedig Juhász Ferenc Más Petőfi az enyém című kötet.

A Grancsa Gergely szerkesztésében megjelent Költővel nem járnék című antológia tizenöt kortárs író tizenöt novelláján keresztül tesz kísérletet arra, hogy leporolja a Petőfi Sándorról alkotott március tizenötödikei pódiumokra, kötelező érettségi tételre korlátozódó és a porlepte múzeumokban őrzött képünket. A novellák élettel megtöltve hozzák közel Petőfi alakját a mai olvasóhoz, miközben együtt, és egymás tükrében jelenik meg a múlt és a jelen. Ahogy a kötetből kiemelt példák is szemléltetik, az antológia megmutatja, milyen sokféleképpen közelíthetünk Petőfihez, miközben a költő számos lehetséges vonása is körvonalazódik.

„Néked csak Sándor vagyok! Sok atyámfia számára nemzetünk lánglelkű poétája. Ki, mielőtt a halál sebtében elragadta, magyar nyelvünk zabolátlan hullámain oly merészen lovagolt.” – kezdődik Gévai Csilla S te, barátom? című kötetindító novellája. (7.) Gévai írása a kétszáz éve született költőt utaztatja a jelenbe és szólaltatja meg, miközben az éppen szembesül a saját utóéletével és életműve értelmezésével. Az időutazó Petőfi szemszögén keresztül más megvilágításba helyeződnek a róla készült írások között levő „sületlenségek”, de a magyar nyelv fejlődéstörténete is, ahogy előtérbe kerülnek nyelvünk elmúlt századokban történt változásainak visszásságai is: „tán a nyelv is oly hervadó, mint a virág, s a titkos féreg itt megmutatta magát”, (9.) mellettük pedig nem kíméli „a nekem jövőbeli »mostan« élő nyalka atyámfiakat és honleányokat” sem. (8.) Rojik Tamás Petőfi összehoz című novellájának középpontjába szintén az időutazás kerül, miközben több találkozás-történet rétege simul egymásba. A két kamasz főszereplő nem túl ígéretesnek bizonyuló találkozója során lepleződik le, hogy nemrég mindketten találkoztak Petőfivel, aki időutazóként érkezett meg a jelenbe. A költő a kétszázadik születésnapján ébredt fel kétezer-huszonhárom január elsején valahol az Alföldön, miközben „egy arra járó, bulizókkal teli autó majdnem elcsapta”. (126.) Ari és Bence számára egyaránt feledhetetlenre és kalandosra sikeredik a találkozás a kellemetlenkedő és bogaras költővel, aki, ha kell, „gatyába’ táncol” és örökifjúként viselkedő özvegy aggastyánkorúként ostromolja szerelmével a kamasz lányt. Erre válasz Ari hárító vallomása, az antológia címét adó „költővel nem járnék”. (123.)

Az általános Petőfiről kialakult kép összeolvadt a szabadságharccal és a szabadság fogalmával. E kérdéskört gondolja újra Bendl Vera Egy fél mell meg a szabadságháborúk című novellája egy érettségi előtt álló fiatal szemszögén keresztül. Máté, a novella főszereplője, miközben iskolába menet a Petőfi tételen elmélkedik, több oldalról is szembesül a szabadság fogalmával és annak hiányával. Máté számára a szabadság nemcsak egy elvont és fennkölt eszme a tizenkilencedik század derekáról, amiért a költő az életét áldozta fel, hanem az az életkörülmény, amelynek hiánya Máté mindennapjait, a családja és a körülötte levő emberek életét határozza meg, nyomorítja meg és lehetetleníti el a jövőképüket, valamint az otthonmaradás vágyát. Az egyéni és a társadalmi szabadság fogalmainak sokrétűsége és összefüggései kerülnek terítékre a múlt felidézésén és jelen képeinek egymásra csúsztatásán keresztül. Mátét csak a szerelem tudja rábírni ideiglenesen az itthon-maradásra. „Meglátja, mi jön ki az egészből, és csak ezek után húz el ebből az egész országból jó messzire, hogy egy ideig ne kelljen hallgatni a ráömlő rinyát, hanem végre hallja a saját gondolatait is.” – zárul a főszereplő ideiglenes döntésével a novella. (89.)

Szabó Borbála Júlia Petőfije című novellája Szendrey Júlia és Petőfi múltbeli történetén keresztül a női és férfi szerepek ma is elfogadott társadalmi megítélésének dilemmáit veszi górcső alá. Szendrey Júliát és általa a nőt emeli ki a kiszolgáltatott áldozat szerepéből, miközben az irónia és humor eszközeivel vesz elégtételt a társadalmi igazságtalanságok miatt. Egyfajta torz tükörképet ad, amelyben a nőt a mostani erős férfi szerepében tetszelgő önelégült „erősebb nem” helyébe helyezi. Elgondolkodtató ez a szerepcsere. A nő kerül a férfi helyére, aki a legváratlanabb pillanatokban csipked párja feszes hátsójába, miközben csak a saját magasztos feladataival van elfoglalva, míg férjére hárul a család ellátásának összes teendője. Eközben Júlia szemében Sándor mindenfajta kísérlete az önálló gondolkodásra és alkotásra gyerekes naiv ügyetlenkedés.

Balázsy Fanni Igazából százhatvankettő című novellája üde humorral és éles iróniával szólaltatja meg az utca sokféle emberének a költő felé irányuló kételyekkel teli kérdéseit és hangjának polifóniáját, amellyel szemben költő legyen a talpán, aki meg bírja védeni magát. A márvány talapzatról fürge mozdulatokkal lepattanó Petőfinek pedig nem kérdés, hogy nem csak a bajszára rászáradt galambszart kell ledörzsölnie, hanem a nagyságát kétségbevonók véleményével is szembe kell szállnia.

Kiss Judit Ágnes Harminchatezredik követő című novellájában viszont a versek az online térben hasítják át az időbeli és térbeli határokat, ahol nem csak megszólítottakká válnak a kamasz olvasók, hanem követőkké is.

Miklya Luzsányi Mónika Petőfi, a sztár című rajongói kézikönyve Petőfi életműve mellett az olvasók viszonyulására és rajongására tereli a figyelmünket, ami szintén megérett az újraértelmezésre. Az élettörténetek hatását és a népszerűség összefüggéseit szemléli. Olyan kérdésekkel szembesít, hogy mitől és hogyan lesz egy költő népszerűvé a 19. században, s hogyan hagyományozódik ez a népszerűség napjainkig? Hogyan szólít meg ma bennünket Petőfi? Mitől lehet ő mégis „élő” ma a számunkra? De kikerülhetetlen kérdés az is, hogy ki lehet-e emelni egy költőt a saját korából? Milyen volt a sztárság akkor és most?

Miklya Luzsányi Mónika könyvének középpontjában az ember áll. A szerző a kortársak feljegyzéseit, visszaemlékezéseit, korabeli dokumentumokat felkutatva idézi az olvasó elé a csínytevő gyerek Petőfit, a dacos és saját útját kereső diák Petőfit, aki nélkülöző színésszé, katonává, írnokká, segédszerkesztővé, majd pedig ismert költővé és a szabadságharc kulcsfigurájává válik. Kiderül, hogy Petőfi a mindennapokban nagyon szerette a disznótorost, a kocsonyát és a túrós tésztát, de utálta a kukorica gölödinyt és a tormamártást. Iskolás évei alatt elvei miatt több tanárával vitába szállt, színházi szolgaként lámpással kísérte haza este a színésznőket és amikor szükség volt, előadás után bort és ételt vitt kora neves színészeinek. Költőként viszont már tudatosan építette az imidzsét nemcsak a versein, hanem a megjelenésén és öltözködésén keresztül is.

A Petőfi, a sztár olvasmányosan mutatja be Petőfi fordulatos életútjának kevésbé vagy eddig még nem is ismert részleteit a kisgyerekkortól kezdve a befutott költő életútján át egészen haláláig. A kötet sokrétegűségének köszönhetően különösen ajánlott tanároknak és diákoknak, mivel remekül használható iskolai tananyag-kiegészítőként is. Az életrajzi leírásokat játékos feladatok, kvízek, tudáspróbák és személyiségtesztek egészítik ki. Ezek nemcsak a már meglévő ismereteket mélyítik el, hanem személyesen is  érintetté teszik az olvasót és közel hozzák hozzá a fiatal költő alakját. E személyes kapcsolódást segíti a kötet képi világa Oravecz Gergely illusztrációinak köszönhetően, melyek olykor provokatívan, máskor sok humorral és mégis tisztelettel idézik meg Petőfi sok-sok arcát.

Petőfi volt az első irodalmi sztár, aki – mai kifejezéssel élve – kora ismert influenszere volt. Versei slágerré váltak, tömegek olvasták, szavalták és énekelték. Erős véleményformáló hatása volt. Ezt a huszonhat évet élt, de mégis örökfiatal sokarcú költőt jeleníti meg az Így él Petőfi! című válogatáskötet, amely hetvenhét verset olvas(tat) újra Petőfi ismert és kevésbé ismert versei közül. Lackfi János kommentjei humorral, iróniával, közvetlenséggel, tabukat felfedve, sok-sok empátiával és őszinteséggel kínál olvasatmintákat, összefüggéseket leplez le, amelyeken keresztül szempontokat ad a versek olvasásához, értelmezéséhez, érzékenyíti az olvasót. Olyan szempontokat nyújt, amelyek segítenek meglátni az embert és az emberit a versekben, amelyek egyben időtlenné teszik a verseket. A tizenkilencedik századi versek és a kortárs költészet egyszerre, egymással karöltve kap hangot, miáltal az emberi érzések és gesztusok ugyanonnan fakadnak ma is, akár kétszáz vagy ezer éve. Lackfi a Falu végén kurta kocsma kommentjében rávilágít a versbeli történések alakulásának okaira, amivel ráveszi az olvasót, hogy belegondoljon, mi lehetett régen és mi lehet ma a partiarc álarc mögött.

Lackfi János a fenegyerek költőtárs, Sándor rítusai és maga a versfaragás rejtelmei közé is beavatja az olvasót: „Mondják, akkoriban az ismert emberek közül nem volt, aki többet gyalogolt volna Petőfinél. Elméletem szerint úgy tudott huszonhat éves korára ilyen bitangerős életművet létrehozni, hogy baktatás közben végig dübörgött fejében versszakok dobszólója. Tamtaka-tamtaka. A léptek ritmusára pattogtak ám az ötletek, mint mezőn a szöcskék”. (37.) Lackfi a kommentjeivel könnyed eleganciával, frissességgel kalauzolja az olvasót Petőfi verseinek világába, amelynek középpontjában az élő nyelv, az élő vers, az élő költészet, az élő irodalom és a verseiben ma is élő Petőfi van. Lackfi János kötetben megjelent tíz verse miközben a versek izgalmas intertextuális játékának végtelen tereit szemlélteti, aközben azt is jelzik, hogy mennyire frissek és milyen nagyon maiak e szövegek.

Az Így él Petőfi! az alkalmazott multimediális eszközök gazdagsága révén is különleges és sokoldalú könyv, ami nagyon személyessé teheti az olvasó találkozását a költészettel. Az olvasható versek és a továbbgondolásra serkentő kommentek mellett a kötetben levő QR-kódok segítségével Lackfi János előadásában a kötet Petőfi számos versét meg is szólaltatja, illetve Szabó Imola Julianna verseket kísérő és körülölelő lenyűgöző illusztrációin egymásba simulnak a jelentésrétegek akárcsak a versekben. Az Így él Petőfi! tehát nemcsak a költői életmű egy-egy szeletét olvastatja/hallgattatja újra, hanem az egész életmű felé tárja ki az olvasók számára a kapukat.

Költővel nem járnék. Pagony, Budapest, 2023.

Miklya Luzsányi Mónika: Petőfi a sztár. Rajongói kézikönyv. Móra, Budapest, 2023.

Így él Petőfi! Petőfi Sándor válogatott versei Lackfi János kommentjeivel. Cerkabella, Szentendre, 2023.

Akik megpróbálták megmenteni a Földet

Egyre többen ismerik fel, hogy korunk egyik legnagyobb kihívása és feladata természeti kincseink megóvása. Nem kérdés, hogy az élhető és az egészséges környezet megőrzése gyermekeink jövőjének nélkülözhetetlen alapfeltétele. Ennek ellenére sokan nem kívánnak vele foglalkozni. Vannak, akik elviccelik vagy elbagatellizálják, mások eltakarják a szemüket, hogy ne lássák a feladatokat, kérdéseket, a tornyosuló szemétkupacokat, mert kényelmetlen, kínos és különben is ijesztő, és vannak, akik igyekeznek szembenézni a teendőkkel, szemetet gyűjtenek, igyekeznek minimalizálni a saját hulladéktermelésüket, óvják az állatokat, gyalog, biciklivel és/vagy tömegközlekedéssel járnak, helyi termelőktől vásárolnak és így tovább. Kétségtelen, hogy meg kell tanulnunk, hogyan élhetünk környezetünk szempontjából is kíméletesebben. Ebben a tanulási folyamatban segítségünkre lehetnek a több nagyobb kiadónál is megjelent a felnőtteket és a gyerekeket is megszólító ismeretterjesztő vagy szépirodalmi kiadványok, amelyek a környezetünk megóvásának valamely aspektusát helyezik a középpontba.

Magyarországon szembeötlő, hogy a vásárlók jó része nagy előszeretettel és magától értetődően gyűjti a műanyag zacskókat, vagy ha bármilyen vízpart mellett, ahol vízi madarak is felbukkannak, szinte mindig akadnak szülők, nagyszülők, akik kenyérvégekkel, kifli maradékokkal etetik a gyerekeikkel, unokáikkal a kacsákat és hattyúkat. Előfordul, hogy oviscsoportokat és általános iskolás osztályokat kirándultatnak el intézményesen kacsát etetni. Fel sem merül, hogy ez mennyire ártalmas a madaraknak, a miértre már kaptam azt a választ is, hogy ezeknek a madaraknak úgy is mindegy. De ha körülnézünk, elgondolkodtató, nálunk miért jár ennyire gyerekcipőben a környezetünk védelme, miért írják felül legtöbbször a gazdasági érdekek a természetvédelmi szempontokat.

A Pagony Kiadó repertoárjában számos olyan ismeretterjesztő, illetve szépirodalmi alkotást találunk, amelyek ráirányítják a gyerekek és a felnőttek figyelmét a problémákra, feladatokra, megoldásokra, amelyek segíthetnek abban, hogy felelősségteljesen óvjuk a környezetünket, és próbáljunk együtt élni a természet többi élőlényével. Közülük ezúttal két általános iskolásoknak és egy óvodásoknak szóló könyvet választottam ki, amelyeket összeköt a természethez és a környezethez való viszonyulásmódjuk.

Kiss Noémi A bálna és a srác című meseregénye a klasszikus népmesékben tapasztalható főhős/ember és a természet szoros kapcsolatát, és sok szálon összefűződő egységét eleveníti fel. Valójában ez az összetart(oz)ás a kulcsa a megpróbáltatások legyőzésének és egyáltalán a túlélésnek. A két főszereplő gyerek, az apró termetű Cérnasrác, és a pufóknak csúfolt Lida sorsának összekapcsolódásán és történetén keresztül követhetjük végig a természet erőivel, illetve szereplőivel való találkozásukat, és a barátságuk kialakulását. Cérna és Lida nem a világot szeretnék megmenteni, hanem helyet találni benne a maguk számára is.

A jóság, a másokkal törődés mindig megtérül. Ez az ősi hit itatja át a regényt, hiszen a csapdába került fóka, a töröttszárnyú kormorán és a világ legszelídebb bálnájával való találkozás nemcsak feledhetetlen élmény a gyerekek számára, hanem egyben a megbízható szövetségesekre találás pillanata is. E találkozások a másik elfogadására és tiszteletére tanítják az olvasókat, akiket pont másságuk miatt vetett ki a saját emberi közösségük. A természet különféle teremtményeinek megismerésére és elfogadására való nyitottságuk, s azok tisztelete nemcsak képessé teszi őket arra, hogy megértsék, sőt, beszélni is tudják az állatok nyelvét, hanem az állat-segítőiknek köszönhetően menekülhetnek meg maguk is.

A bálna és a srác képi világát Molnár Jacqueline montázstechnikával készült varázslatos vízi világokat és messzi tájakat idéző illusztrációi adják, amelyek a távolságot és közelséget oly rendkívül érzékletesen jelenítik meg a kék már-már megszámlálhatatlan árnyalatának megragadásán keresztül.

Agócs Írisz Tekla madarai című ismeretterjesztő meséje a Mici megmenti a világot sorozat második részeként követi a 2021-ben napvilágot látott Márkó bácsi kertjét, amely bemutatta, hogy az asztalra kerülő gyümölcsöknek és zöldségeknek nem föltétlenül kell több ezer kilométert utazniuk, hiszen a közelünkben is megteremnek, ahogy például Márkó bácsi kertjében is, ahol nincs is szükség vegyszerekre a kártevők ellen, hiszen a különféle, jól összeválogatott zöldségek egymást támogathatják a fejlődésben. A Tekla madarai, akárcsak a Márkó bácsi kertje arra irányítja rá a legkisebbek figyelmét, hogy milyen fontos megfigyelni és megismerni, hogyan működnek a dolgok, hol és hogyan élnek az állatok, milyen sokfélék, és hogy mennyire összefügg minden mindennel, hiszen, ahogy Mici is megtudja a nagypapájától: „úgy lehetek a természetnek a barátja, ha minél jobban megismerem”. (5.)

Az óvodások számára is közérthetően vet fel fontos kérdéseket a kötet, miközben beavatja a városi környezetben élő gyermekeket a madarak különleges világába. Megmutatja, milyen sok fajta madár él a környezetünkben, hogyan élnek, mire van valójában szükségük, hogyan biztosíthatjuk a természetes élőhelyüket. Egy felnőttektől véletlenül hallott mondattöredéknek az értelmezésével indít a könyv, ami a határtalan környezetszennyezés következményével és világunk pusztulásának lehetőségével szembesít. Mici viszonyulása jól illusztrálja az ilyen helyzetek jelentőségét, hiszen óhatatlanul szorongást kelthetnek a gyerekekben a félinformációk is. A főszereplő kislány azonban egyből megoldásokat keres, összefogva a barátaival szeretne megtenni mindent, amit csak lehet a világ megmentéséért. Megszólítja és beavatja az óvodásokat abba, hogy mi mindent tehetnek madarakért, a környezetükért és magáért a természet sokféleségének megőrzéséért, mert a körülöttünk, mellettünk élő állatok nem dekorációs kellékek.

Agócs Írisz könyvének gyerekszereplői példát mutatnak arra, hogy az alapos tájékozódás és nyitottság révén összefogással gyarapíthatóak a madárélőhelyek, amit majd sokan „leutánoznak”. Így nemcsak sok-sok különleges madarunk lehet, hanem a Föld is élhetőbb, vidámabb és szebb lesz.

Kerékgyártó István Emma, aki Leó Kabrióval megmentette a Földet című meseregénye folytatja a szerző két évvel korábban megjelent Márk, aki hatévesen megmentette a világot című meséjét. Ezúttal Márk kishúga, Emma kerül a középpontba, aki véletlenül szembesül azzal, hogy legkedvesebb állatai, a koalák milyen nagy bajba kerültek Ausztráliában a globális felmelegedés okozta erdőtüzek következtében. Kerékgyártó István regénye igazi mai mese, korunk égető környezeti problémáira hívja fel a figyelmet, miközben lehetőséget teremt a gyerek főszereplő számára, hogy megkeresse a megoldást a Föld élővilágának a megmentésére. Emma, bátor, jószívű, és éles eszű, életkorát meghazudtoló érettséggel és higgadtsággal dolgozza ki, és viszi véghez a tervét. Felismeri, hogy nemcsak a koalák vannak bajban, hanem valójában a Föld egész élővilága, megmentésükért pedig csak úgy harcolhat, ha egyrészt elnyeri a közvetlen környezetének a támogatását, másrészt olyan ismert támogatókat szerez, akiknek kiterjedt lehetőségeik vannak akár távolabbi országokban is. Olyan ismert természetvédők alakjai jelennek meg e kalandos, fordulatokkal és izgalmakkal teli történetben, mint Leonardo di Caprio vagy David Attenborough. Emma meséje arra is rámutat, hogy összefogással, kitartással, szeretettel akár egy kisgyerek is mennyi mindent tehet a környezetéért, mert megváltoztathatóak a különféle kényelemből, megszokásból és gazdasági érdekekből rögzült szokásaink is. Ugyan eléggé illuzórikusnak tűnik, de miért ne kérhetnének a gyerekek születésnapjukra például játékok helyet egy saját ültetett fát ajándékként?

Emma és Leó Kabrió meséje kétségtelenül motiváló történet, ugyanakkor ráirányíthatja a figyelmünket azokra a gyerekekre és fiatalokra, akik a világ különböző tájain fáradtságot nem kímélve tesznek természeti értékeink megmentéséért. Gondolhatunk itt például Boyan Slatra, az Ocean Cleanup feltalálójára, Felix Finkbeinerre, a Plant-for-the-Planet több milliárd fát elültető világszintű gyermekmozgalmának alapítójára, Himangi Halderre, aki Indiában már gyerekként sokat tett a közlekedés okozta levegőszennyezés csökkentéséért, Hunter Mitchellre, aki a veszélyeztetett állatfajok megmentéséért küzd vagy Greta Thunbergre, a klímaváltozás elleni harc egyik legeltökéltebb alakjára.

Kiss Noémi: A bálna és a srác. Pagony, Budapest, 2021

Agócs Írisz: Tekla madarai. Pagony, Budapest, 2022.

Kerékgyártó István: Emma, aki Leó Kabrióval megmentette a Földet. Pagony, Budapest, 2022.

Ünnepvárás és karácsonyi varázslat

Olyan sokszor hallani a karácsony előtti napokban, hogy igazából nincs is karácsonyi hangulat, kár, hogy nem havazik és süt a nap, meleg van, vagy esik az eső és szürke minden, az emberek rohannak, és effélék. Ilyenkor talán az a legjobb, ha kicsit meg tudunk állni és számot tudunk vetni magunkban. Abban mindannyian egyetérthetünk, hogy a karácsony csupa varázslat, de csak akkor áramlik szét bennünk és tölt be, ha engedjük és nyitottá válunk rá. E varázslat megvalósulásában segíthetnek a jobbnál jobb karácsonyi vagy a karácsonyhoz kötődő könyvek is. Az elmúlt években számos felemelő, szívmelengető és igényes karácsonyi gyerekkönyv látott napvilágot gyerekirodalmi kiadóink legtöbbjénél. Ezt az igen gazdag palettát erősítik tovább a Cerkabella Kiadó idei, karácsonyra megjelentetett ünnepi könyvei: a Pehelykönnyű ünnepek és a Karácsonynak ünnepe. A két kötet a mai családok igényeit figyelembe véve, és az ünnepvarázslás klasszikus eszköztárát felvillantva járja körül a karácsonyt, illetve a karácsonyi ünnepkört.

Az év ezen időszakának közeledtével mindig aktuális lesz a kérdés, hogy mitől és hogyan lesz az ünnep igazán ünneppé? Bármely ünnepi előkészület közben érezhetjük, hogy ellepnek és betemetnek a teendők. A karácsony közeledtével is a szemünk előtt lebegnek a hagyományok és a családjainkban formálódott szokások. Ezek segíthetnek megteremteni a saját otthonunkban is az ünnep hangulatát. Ilyenkor válogatott finomságokat készítünk, a számos európai országban népszerű bejglit, kalácsféléket, zserbót. Erdélyben ilyenkor rotyog a kuktákban, nagy fazekakban a töltelékes káposzta, Magyarországon a halászlé. Lengyel családoknál szentestére készül el a tűzpiros színben pompázó ünnepi céklaleves, a barszcz, mellé tálalják fel az erdeigombával töltött formás fülecskékre hasonlító uskát, és szintén ekkor készülnek a családi vagy baráti összefogás jegyében hosszú órákon keresztül az uska nagy testvérei, a legkülönfélébb töltelékkel készülő pierogik. Sokak szerint nem is lenne e finomságok nélkül igazi a karácsony. De végig lehetne pásztázni a környező népek karácsonyi ételkülönlegességeit is.

Az ínycsiklandozó ízek és illatok mellett főleg a kisgyerekes családoknál kiemelt fontosságúak az ajándékok is. A körültekintő készülődés ellenére is gyakran az utolsó (utáni) pillanatban derül ki, hogy valami mégis hiányzik. S mintha ezen állna vagy bukna, mennyire sikerül a karácsony, az ember hajlamos belevetni magát a megbolydult tömegbe, miközben körülötte a többiek is hozzá hasonlóan pont olyan kétségbeesetten próbálják beszerezni az ünnep hiányzó alkatrészeit.

Ezt a szorgos készülődést, a vele járó izgalmakat és a szerzett ajándékokat hajlamosak vagyunk azonosítani a karácsony, és egyáltalán az ünnep lényegével, miközben az valójában nemcsak azokon, hanem rajtunk is túlmutat. Hiszen az ünnepre való várakozást a szeretteinkkel való együttlét, az egymásra szánt és valóban együtt töltött idő tölti ki tartalommal. A hangsúly ekkor még inkább a családra, a szeretteinkre és egyáltalán a szeretetre kerül, mert az ünnep lényegénél fogva vitathatatlanul megállít, elgondolkodtat, ki- és felemel a mindennapjainkból, lecsendesít és átlényegít.

E fenti dilemmával számol a Lovász Andrea szerkesztésében frissen megjelent Pehelykönnyű ünnepek című kötet. A Mándi-Kövesdi Dóra légiesen játékos képi világot idéző illusztrációival készült könyv a könnyedséget vállalja fel, amit tovább erősít az ünnepi süteményekről készült fotók látványa. Ezek nemcsak vizuális érzékelésünket, hanem szag- és ízérzékelésünket is mozgósítják a képzeletünkön és emlékeinken keresztül. A Pehelykönnyű ünnepek útmutatóként és idegenvezetőként segít visszatalálni az ünnep valódi, emelkedett és igazi hangulatához. Konkrét ötletekkel, tanácsokkal és használati utasításokkal segít abban, hogy otthonainkban megteremthessük az ünnepet, illetve hogy magunkban is rátalálhassunk, és valóban átélhessük.

A Pehelykönnyű ünnepek sorra veszi az év jeles népi ünnepeit: az adventet, a karácsonyt, a szilvesztert, a farsangot, a húsvétot és az őszi ünnep közül Márton napját. Mindegyik leírt ünnephez öt-öt új ízeket hozó, könnyed ízvilágot teremtő, vagy akár a régieket megújító recept is tartozik. Az egyes ünnepköröknél továbbá olyan ismert, kortárs gyerekirodalmi szerzők versei és meséi olvashatók, mint Kiss Ottó, Szabó T. Anna, Lackfi János, Grecsó Krisztián, Tóth Krisztina, Kertész Erzsi, Máté Angi, Berg Judit vagy Mészöly Ágnes. Írásaik szintén az ünnepi hangulat megteremtéséhez járulnak hozzá. Minden egyes ünnephez kötődően játékötleteket is találunk a kötetben, amelyek valódi segítséget jelenthetnek minden egyes kisgyerekes szülő számára az ünnepi időszakban.

E szemle kapcsán jogos a kérdés, hányféle ünnepünk is van, vagy a jeles napjaink mi mindentől válhatnak számunkra ünneppé? Hiszen a felsorolt ünnepeken kívül mindannyiunk életében még annyiféle különleges pillanat és ünnep van, ha a születésnapjainkra, a névnapokra, feledhetetlen találkozásaink évfordulóira gondolunk. A teljességre törekedve ezek is helyet kapnak a kötetben a Vendégvárás, Születésnap és Ajándékozz ízeket fejezetekben, amelyek szintén a könnyedség jegyében adnak segítséget a közös családi készülődéshez, ajándékok és finomabbnál finomabb falatok készítéséhez.

A Pehelykönnyű ünnepek egyszerre tanít szeretteinknek örömet szerezni és játszani. Ötletek gazdag tárául szolgál a szülők és gyerekek számára a különféle kreatív, mókás és szellemes játék elkészítésének leírásával. A játék felszabadító ereje járja át a kötetet mind a receptleírások révén az ízekkel és illatokkal, mind a kortárs szépirodalmi szövegeken keresztül a szavakkal és a nyelvvel. Mindemellett ez mégis egy nagyon személyes kötet, amit a saját ízlésünkhöz és igényeinkhez mérten alakíthatunk, hiszen mi is beleírhatjuk és hozzátehetjük a kedvenc, bevált receptjeinket, illetve kedvelt játékainkat. E személyességet nyomatékosítja a kötéstábla belső oldalán levő Ex Libris nyomat is, ami teret enged a kötettulajdonos nevének megjelölésére.

A Karácsonynak ünnepe huszonnégy klasszikus és kortárs szerző tollából származó mesét és verset tartalmaz, így szívmelengető adventi gyűjteményként avat be a titkok formálódásába, a csodák születésébe, de azt is megmutatja, hogy mennyi láthatatlan jótevő szorgoskodik azért, hogy az ünnep valóban ünnep lehessen. Hanga Réka, Horváth Ildi, Monszport Vivien és Zsoldos Réka kiváló illusztrációi ebbe a csodákkal teli világba engednek betekinteni.

Kötetnyitó írásként Szabó T. Anna Ünnep című versét olvashatjuk:

„Az ünnep azé, aki várja.

Aki magot szór ablakába,

és gyertya vár az asztalán.

A várók nem várnak hiába.”

Szabó T. Anna verse teremti meg a kötet alaphangját. A könyv további huszonhárom verse és prózája ezt a várakozást tölti meg tartalommal. Általuk nemcsak sok-sok fordulatos történettel, humorral, csínytevéssel, kalanddal, izgalommal lehetünk gazdagabbak, hanem megtapasztalhatjuk a szeretet gyógyító erejét.

Nem mindennapi történetek ezek! Az ünnepvárás legkülönfélébb helyszíneire kalauzolnak el bennünket a lappföldtől kezdve, az Északi szél, a rénszarvasok, krampuszok és a Mikulás birodalmába, vagy épp emberekkel és autókkal zsúfolt, esetleg eldugott városi utcákba. A betlehemi jászolhoz vagy a szegény varga titokban prikulicsok által látogatott otthonába. A távoli csillagok, a manók és angyalok világába, akik időnként meglátogatják az embereket és a gyerekeket, Csoda és Kósza istállójához, egy Bandika nevű kutya otthonába, akinek szívét az áldott karajcsont lágyítja meg. Elutazhatunk a zsörtölődő és gyermeteg lelkű János király palotáján át a leesett ékezetű bánatos Bánátfalván keresztül Malvinka házáig, ahol új otthonára lelhet a Szörnyellának csúfolt, megtépázott sorsú kiscica. E mesék óhatatlanul olyan szereplőkkel és kísérőkkel töltik meg a gyerekek és a felnőttek ünnepre készülődésének időszakát és a karácsonyi csodára való várakozását, akik – gondoljunk itt például Csodára és Kószára, Babarókára vagy Pom Pomra, Gombóc Artúrra és Picurra – minden bizonnyal sok gyereknek lesznek hűséges társai nemcsak az ünnepek alatt, hanem az év mindennapjaiban is.

Pehelykönnyű ünnepek. (szerk. Lovász Andrea) Cerkabella Könyviadó, Szentendre, 2022.

Karácsonynak ünnepe. 24 mese és vers adventre. (szerk. Lovász Andrea) Cerkabella Könyviadó, Szentendre, 2022.

a varázsló kertjében lépkedni

Egyik meghatározó képzőművészeti kiállításhoz kapcsolódó élményem a Gyönyörök kertjéhez kötődik: a kiállítást látogató tömeg mögül fokozatosan bukkant elő a kép. Abszurd módon azonban elsősorban nem Bosch groteszk alakjai és a túlvilági látomások meghökkentő, borzongató jelenetei voltak katartikusak, hanem egy, a festmény előtt közvetlen közel látható család látványa. Egy anya és a három, négy és nyolc év közötti kisgyerekének a jelenete, akik lecövekeltek a kép előtt. Nem törődtek a látogatók gomolygó sokaságával, hanem elmélyülten és kitartóan szemlélték együtt a festményt. A gyerekek sorra fedeztek fel egy-egy részletet, amit érdekesnek találtak, felismerni véltek több madarat, pillangót, halat, nyulat, medvét, egy buborékban egy sünszerű tüskés állatot, virágokat és különböző bogyós gyümölcsöket. S bár vitathatatlan, elsősorban nem az ő korosztályuknak szól e kép, ennek ellenére izgalmasnak találták a szokatlan lényeket, akárcsak az összefüggéseket és a lehetséges kapcsolódási pontok felfedezését az általuk ismert, megtapasztalt világ és a festményen látható között. Beszélgetésükben nem az elborzadás vagy a szorongás eltávolító érzései voltak a hangsúlyosak, hanem a felfedezés öröme. A gyerekek egyszerre több élőlényre is ráismertek, miközben barátkoztak a különféle furcsaságokkal és új alakzatokkal.

A festmények, mint egy-egy tér- és időkapu nyitnak uta(ka)t a múltba, ahogy felelevenítik a több évtizeddel vagy évszázaddal korábbi pillanatokat, máskor távolabbi vagy akár egzotikus világokba, vagy épp a lehetséges jövőbeli időkbe és helyszínekre kalauzolják el a nézőket.

Fontos, hogy a gyerekek is megtapasztalhassák a múzeumok és a képtárak világát, hiszen ha megnézünk egy kiállítást, ha elidőzünk a különféle festmények részleteinek megfigyelésével, nemcsak több, vagy más perspektívával ismerkedhetünk meg, hanem új összefüggéseit is felfedezhetjük a bennünket körülvevő világnak. E kivételes pillanatok különlegességét fokozza, ha e festmények olykor ki is léphetnek a múzeum falai közül, ha például az utcán, egy falfestményen, vagy plakáton köszönnek vissza, vagy esetleg eljutnak az otthonainkba, hogy megszólaljanak és elmesélhessék a történetei(n)ket. A Pagony kiadónál megjelent, hat-tízéves gyerekek számára készült Képtelen képrablás. Mesék a múzeumból című kép- és mesegyűjtemény éppen ezt teszi: eljuttatja a festményeket a gyerekekhez és családjaikhoz. Az antológia tizennégy festményt mutat meg a Magyar Nemzeti Galéria és Szépművészeti Múzeum gyűjteményéből, amelyek mindegyikéhez tizennégy kortárs szerző egy-egy írása kapcsolódik A kötetet Rubik Anna kiváló, sok-sok humorral és játékossággal fűszerezett rajzai még színesebbé teszik, és nyomatékosítják a festmények és az általuk ihletett szövegek közti átjárást.

A mesegyűjtemény a tizennyolcadik – huszadik század híres festőinek olyan műalkotásaira tereli a figyelmünket, amelyek talán kevésbé közismertek. Így tűnik elő például Ferenczy Károly, Aba-Novák Vilmos, Gadányi Jenő, Munkácsi Mihály, Szinyei Merse Pál, Gulácsy Lajos vagy Csontváry Koszta Tivadar egy-egy festménye. A kötetben olvasható tizennégy mese a tizennégy képhez készült kortárs szerzők tollából. A szövegek sokfélesége többek között rámutat különbözőképpen lehet viszonyulni a képekhez való és lehetséges viszonyulás lehetséges soksínűségére, és arra is, hogy valamennyinek egyformán van létjogosultsága. Van közöttük olyan, amelyik a festmény keletkezéstörténetét képzeli el, van, amelyik a festő alakját jeleníti meg, van, amelyik a kép szereplőit szólaltatja meg, egy másik az ott látható tárgyakat kelti életre, míg egy további mese a képek nézőinek gondolatait és érzelmeit leplezi le, vagy a festményeknek a múzeumban töltött mindennapjaiba, sőt éjszakai kalandjába avatja be az olvasókat. Egyrészük a festmények szereplőinek és miliőjének teremti meg egy lehetséges történetét, mások pedig a képből kiindulva további történeteket alkotnak.

A Képtelen képrablás meséi tehát nagyon sokfélék, a festmények megfigyelésének és értelmezésének igen széles spektrumát fedik le. Összeköti őket a szövegek és a képek közötti párbeszéd, és azon örömteli játék, ami részben elmélyíti, másrészt végtelenné tágítja a festmények értelmezési lehetőségeit. Tulajdonképpen ez az önfeledt játék tartja lendületben a képekhez kapcsolódó mesék sodrát, melyen keresztül a kötet az általános iskolás gyerekek számára is izgalmas módon képes rámutatni az irodalom és képzőművészet egyik legfontosabb sajátosságára. Mi lehet fontosabb a színekkel, a formákkal és a szavakkal való felszabadult játéknál? Gimesi Dóra, Kiss Judit Ágnes, Kertész Erzsi, Vadadi Adrienn, Berg Judit, Harcos Bálint, Bán Zsófia, Jeli Viktória, Nényei Pál, Molnár T. Eszter, Dániel András, Kolozsi Angéla, Szabó Borbála és Gévai Csilla itt található, fordulatokkal és nem kevés meglepetéssel teli történetei egyben arra is ösztönözik a gyerekolvasókat, hogy bátran alkossák meg ők is a saját meséiket és történeteiket e festmények, vagy bármely festmény vagy képzőművészeti alkotás láttán.

A kötetben található szövegek sokszínűségét mutatják az alábbiakban a Képtelen képrablásból kiemelt történetek. Dániel András Utóidény című meséjében a nézni tudás kérdése kerül előtérbe- Mennyire fontos az, hogy hogyan nézzük a körülöttünk levő dolgokat, történéseket, és egyáltalán mitől válik rosszá, megfelelővé vagy jóvá a nézésünk? Szinyei Merse Pál Léghajó című festményéhez társul Kolozsi Angéla Modellek című meséje, amelyben a tárgyak perspektívájából láthatjuk a többi tárgyat és világunk szereplőit, miközben szembesülhetünk az ő gondolataikkal és érzéseikkel. Rubik Anna rajzai ez esetben is remekül összekötik és nyomatékosítják a párbeszédet a kép és a szöveg között, például Szinyei Merse Pál festményének állványra helyezésével, amivel mintegy jelzi a festmény, mint műalkotás befejez(het)etlenségét és változtathatóságát. A mesében elénk táruló csendélet jelenete sem a csendet ragadja meg, hanem a már-már káoszt súroló mozgást, a pillanatot, ami előtt még megtalálja minden tárgy a helyét, és rögzítődne a csendéletben. A mozgás és elevenség ellentéte Berg Judit A világ legdrágább kincse című meséjében szintén központi helyet kap. Roppant izgalmas, ahogy e mese olvasása közben szembesülünk a korábbi világok és a jelen találkozásával. Jeli Viktória A varázsló kertje című meséjében a természet, az állatok és az ember összetartozása kap hangsúlyt. Szabó Borbála Szerenád című meséjében pedig a műalkotás és a valóság közötti átjárhatóság dilemmája bontakozik ki a képbe szorult lány motívumán keresztül. Gimesi Dóra kötet címét adó meséje egy különös bűnügyi jelentbe vonja be az olvasót, Kiss Judit Ágnes meséjében a vizualitás mellett a megszólaltatott hangszereken keresztül hangsúlyossá válnak az auditív hatások, Kertész Erzsi A legzöldebb álom című meséje egy igazi átváltozás-történet, Vadadi Adrienn meséjében a vágyak és azok valóra válása kerül a középpontba az akváriumba zárt két aranyhal révén. A legkisebbek számára talán a legviccesebb Harcos Bálint A kislovag és a sárkány című meséje lehet, kifinomult humorának és a sok-sok, történetbe épülő csavarnak köszönhetően, méltán nyűgözve le az olvasóközönséget.

Képtelen képrablás. Mesék a múzeumból (szerk. Kovács Eszter) Pagony Kiadó, Budapest, 2022.

Izge és Mozga nyomában – Makkai Kinga

A 2020-as év kedvezőtlenül érintette a könyvkiadást általában, így az erdélyi gyerekkönyvkiadást is, a kolozsvári Ábel kiadónak mégis sikerült az év végére két figyelemre méltó gyerekkönyv-újdonsággal megörvendeztetni az olvasókat. (Izgemozga, Teszetosza). 

Az Izgemozga szerzője az öt gyerekkönyv-kötetes Alfonsín Gergely Edó, aki először a Monyómesék szerzőjeként lopta be magát a magyar gyermekolvasók szívébe. 

A mostani, tizenkét fejezetből álló meseregény alcíméből (Izge királykisasszony és Mozga lovag meséje) nemcsak a két mesehős nevét találhatja ki az olvasó, hanem egyben könyv műfaját és a kort is, amelyben a meseregény cselekménye játszódik. 

A fejezetcímek alatt rövid, humorral átszőtt leírás tájékoztat a fejezetek tartalmáról. Maga a történet a klasszikus varázsmesék hármas szerkezetét követi: a hétfejű sárkány elrabolja a gyönyörűszép királykisasszonyt, a lovag elindul a királykisasszony kiszabadítására. Számos kaland és próba közepette sikerül legyőzni a hétfejű sárkányt. A mese boldog végkifejletében a két fiatal egybekélésének lehetünk tanúi.

A szerző a varázsmesei hagyományhoz híven annak egész tárházát vonultatja fel: kacsalábon forgó vár, varázseszközök, táltos paripa, sárkány. Mindezek az alapvető meseelemek és motívumok sajátosan keverednek a szerző írói leleményének termékeivel (pipa, a kancsók,  Hippiapacs és Hippianyacs, Copfmók). A modern mesék tipikus jellemzője a funkcióváltás, torzítás, így A. Gergely Edó meseregényében is a klasszikus tündérmesei elemek kiegészülnek: például a sárkánnyal való valóságos küzdelem szópárbajjal egészül ki. A főhős így nem csak a bátorság és vitézség, hanem az eszesség próbáját is kiállja.

A klasszikus modern mesei hagyományok továbbélése több síkon is kimutatható a műben (narráció, beszédmód, szerkezet, irónia és nyelvi humor).

Kétségtelen, hogy A. Gergely Edó könyvének legnagyobb erénye a párbeszédes narráció. Az egyetlen este kitalált mesét a szerző másnap úgy rögzíti, hogy a gyermekolvasó kiszólalásait is beleszövi előadásába. A szerző és fiának párbeszédes kiszólásai, melyek megszakítják a narrációt, Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika meseregényét juttatja eszünkbe, nem véletlen tehát a mű mottójául szolgáló Lázár Ervin-idézet mindjárt a könyv elején.

A mese keletkezéséről maga a szerző is beszámol a könyv utószavában: „Két órán keresztül csak mondtam, mondtam nem akárhogy, mert igazából a fiam kérdezősködései, közbekotyogásai hívták, csalogatták, gazdagították a véget érni nem akaró mesefolyamot. Így született meg ez a mese egy nap és egy éjszaka alatt, ami hirtelen kitágította számunkra a világot.” Akárcsak Szabó T. Anna „tatoktatokja”, úgy A. Gergely Edó hapaxlegomenonja, az „izgemozgolódás” írói lelemény, a Gergely Edó-féle meseuniverzum sajátos megnyilvánulása, mellyel a  szerző korábbi mesekönyveiben is annyiszor elkápráztatott, és amely személyéhez éppúgy hozzátartozik, mint maga a mesélés ősi princípiuma.

A mű, a klasszikus tündérmesei hagyományoknak megfelelően a tündérmesei szereplőkörrel operál: király (Tikács és Mozga), királyné (Ficánk), királykisasszony (Izge), lovag (Mozga), udvaribolond (Copfmók), főudvarmester (Kelekotty), hétfejű sárkány, táltos paripa, segítők (állatok), ezt egészíti ki egy sajátos mesei szereplőkör: Hippi Apacs és Hippi Anyacs, Időtündér, Haláltündér, Sorstündér. És végül, a meseregényből nem maradhat el a tündérmese lényegi eleme, a csoda, a metamorfózis, az átváltozás (a lóból csodálatos paripa, a mezei virágból ember, öregasszonyból királykisasszony lesz).

A párhuzamos szerkesztés, a párbeszédes forma, a kiszólás, a két nézőpont egyeztetése egyrészt a metamesei funkció érvényesülésére, a reflektálásra: pl. „A bolond mindig az igazat mondja.”, másrészt filozófiai eszmefuttatásra, metafzikai kérdésfelvetésre ad lehetőséget:  „az emberek érzései eléggé kiszámíthatatlanok, egyik percben ezt érezzük, a másikban azt.”, „A szeretet nem jövő-menő dolog.” A mindentudó (felnőtt) válaszai a gyermeki kérdésfelvetésre gyakran a mai társadalmi problémákat is érintik: hiszti, mozaikcsalád, a válás, stb. Ez a narrációs játék (szerző és hallgató együtt mesélik a történetet) a hagyományos népmesei világkép átértékelődésével jár együtt, a klasszikus mesei princípiumok átszűrődnek a mai gyerek felfogásán, ez pedig a különböző világok közötti átjárhatóságot tükrözi.

A narrátor-hallgató gyerek párbeszéd gyakran metafizikai kérdésfeltevéseken vezet keresztül: megkérdőjelez egyes téziseket, rákérdez bizonyos dolgokra, reflektál a mese történéseire. A gyermeki és felnőtt nézőpontok együttes érvényesülése, egymás mellé helyezése így kellő mélységet és filozófikumot szolgáltatnak az olvasónak. Ez az alapkoncepció, a gyermeki kérdésfelvetés beiktatása, az állandó gyermeki jelenlét érzékeltetése teszi oly szerethetővé ezt a könyvet.

A klasszikus népmesei hagyományok (elemek, motívumok, funkciók) átlényegülésére, ú funkciókkal való bővülésére a legjobb példa a 8. fejezet. Ez az a rész lényegesen felülírja a népmesei hagyományt, és a szerző egyéni mondanivalóját tükrözi, de úgy hogy közben megmarad a népmesei kliséknél, motívumoknál.

A végkifejlet előtt tett kitérő (8. fejezet), különböző mesemotívumok egybesodrása. A klasszikus mesékben általában vagy a királyfi vagy a királykisasszony a főhős. A. Gergely Edó meseregényében mindkét szereplő egyenlő fontosságú, ahogy mára cím is jelzi. Izge királykisasszony túlzott kíváncsisága évezredes népmesei motívum (a kert egyetlen fájáról nem szabad almát szakasztani, a kastély egyetlen szobájába nem szabad belépni stb.). A szabály megszegése, a kísértés, a felelőtlenség, mint tipikus emberi hibák miatt bekövetkezett sorsszerű csapások, átkok, csakis vezekléssel (némaság, türelem), szolgálattal (múltbeli kapcsolatok „kitisztogatásával”) oldhatók fel, engesztelődnek ki.  

Időtündér, Haláltündér szerepeltetésében a mű végkifejletében szerzői szándékosság rejlik. A szerző kiaknázza a szellemi tanítás lehetőségét: az emberi boldogság, az életben való boldogulás csak a halállal való szembesüléssel, az elfogadással és szeretettel lehetséges. A szeretet legyőzi a halált spirituális klisé az ismerősöket, rokonokat szimbolizáló vázák és a bennük megpillantott életutak epizódban mutatkozik meg. A mindenki mindenkiért felelős, a determináltság a jungi kollektív tudat pszichológiai tézisére utal. A szerző szépen dolgozik a spirituális közhelyekkel, tételekkel, noha lehet, hogy csak a spirituális és a mesék világában jártas olvasó ismeri fel ezeknek a tanításoknak a finom egybeszövődéseit, a szerző írói bravúrjait („csak a test hal meg”, „amíg van élet, van halál is.”, „ jövődet te alakítod  ” stb.) Ez a metamesei rész indokolja Haláltündér elpusztíthatatlanságát. Izge kisasszonynak életre szóló tanulságot kell megtanulnia Haláltündértől: az élet csak a halál tudatában nyer értelmet. Sorstündér ezzel szemben az eleve elrendeltetettség felülírására, sorsunk önnön alakíthatóságának lehetőségére figyelmezteti a királykisasszonyt. Így nyernek igazolást a 8. epizód jelenetei.

A narráció sajátossága, a népmesei motívumok diffúz jellege, a szereplők funkcióinak az átlényegülése, a metafizikai kérdésfeltevés mellett az elbeszélői technika humorral és íroniával való elegyítése a műben a posztmodern meseregények sajátosságait hordozza magán. Ironikus maga a narrációs technika, hiszen a klasszikus népmesei sémák megvitatása, mai kontextusba helyezése, a különböző értelmezési síkok párhuzamba állítása ironikus jelleget kölcsönöznek a műnek. Másrészt, maguk műben szereplő mesei elemek, varázseszközök is egyfajta iróniát hordoznak: a lábos likas, a fésű foghíjas, tükör törött vagy a lovag egy fejjel alacsonyabb a királykisasszonynál stb. A funkcióvesztett, torzított meseelemek felülírják a népmesei hagyományt.

Az ironikus hangvétel mellett az elbeszélői stílus lényeges eleme a humor, ami nemcsak a komikus helyzetekből, valamint a szereplők jelleméből fakad (udvari bolond), hanem a nyelvi komikumban is megnyilvánul. Ez a humor hatkja át  az egész szöveget.

Bár a szöveg tele van áthallásokkal, alaphangja a mesék alaphangja, a mindenkori mesemondóé. „A mese lényege a mesélés” – írta valamikor Voigt Vilmos, és valóban: a folytonosság, a kulturális emlékezet életben tartása válik evidenciává A. Gergely Edó könyvében. A mesélés időtálló szükségszerűségét, a mesék halhatatlanságát hangsúlyozza.

A kötetet a szerző fia, Sütő Gergely Márkus sajátos gyermeki világképet tükröző illusztrációi teszik különlegessé, aki méltón válik az író társszerzőjévé. Az egész könyv visszafogott, szép kivitelezésű, szerethető: a mesék birodalmába csábítja a kis olvasót.

(Gergely Edó: Izgemozga, Ábel Kiadó, Kolozsvár, 2020.)

Markus Majaluoma: Apa, vegyünk nyaralót!

Amikor Rózsadombi Benedek, három gyermek boldog édesapja és egy vadonatúj laptop jókedélyű tulajdonosa azt találja mondani gyerekeinek, hogy a billentyűzet önfeledt nyomogatása helyett építsenek inkább valami robotfélét, nem sejti, milyen eseménysorozatot indít útjára. Zseniálisnak tűnő ötletével nem hőn vágyott időt szerzi meg magának, hanem egy egész nyárra szóló elfoglaltságot. Történik ugyanis, hogy a gyerekek azonnal szót fogadnak, pikkpakk megépítik a távirányítós csodalényt. Innét már csak egy lépés választja el a szereplőket a hihetetlen fordulattól. Hogy, hogy nem ugyanis, egy pár percre óvatlanul magára hagyott internetoldalon valahogy “megvásárolódik” egy nyaraló. És ez az a pillanat, amikor megismerkedhetünk a világ egyik leglazább apukájával, aki nem kezd őrjöngeni, nem indít ellenhadjáratot, nem rohan azonnal a hatóságokhoz, hogy orvosolja a problémát, vagy visszacsinálja az adásvételt. Az ölébe pottyant tulajdont tétova fejvakargatás közepette – és gyerekei legnagyobb örömére –  elfogadja: jöjjön, aminek jönnie kell!

Ezt követően egyre meglepőbb dolgok kerülnek napvilágra. Kiderül, hogy a vízparti nyaralónak hirdetett ingatlan nemhogy tó, vagy tenger partján nem áll, de még a kútja is teljesen kiszáradt. Kiderül, hogy nem a telek lejt alatta, hanem maga a tákolmány ferde, nem is kicsit. Ablakait is jobb nem becsukni. Sőt, még az is lehet, hogy egy gonosz manó is háborgatja. Első hallomásra nem épp kedvcsináló részletek. Viszont a szerző tálalásában egy egészen különleges családi nyaralás kerekedik mindabból, amit konvencionális látásmóddal csupán pechsorozatnak lehetne minősíteni.

Úgy érzem jobb, ha több konkrétumot nem árulok el a könyvből, tovább “beszélgetni” azonban mindenképpen érdemes róla. Az Apa, vegyünk nyaralót! című kötet az ötödik, befejező része a finn író és illusztrátor Markus Majaluoma szórakoztató és szívet melengető képeskönyv-sorozatának, mely remek magyar fordításban a kolozsvári Koinónia kiadónál látott napvilágot. Struktúráját, narratívavezetését és képi kifejezőerejét tekintve az öt könyv együtt alkot egységes művet, és igazán nehéz lenne megmondani, melyik közülük a leginkább remekbeszabott. Ez ugyanakkor nem a minőségi rangsorolásra való képtelenséget hivatott alátámasztani, hanem sokkal inkább azt, hogy a pentalógia egésze lelkesítően nagyszerű.

Autentikus, ösztönösen őszinte hangot ütnek meg ezek a könyvek nyelvi és képi szinten egyaránt. Majaluoma ábrázolási módja nem retusálja ki a valóságot azért, hogy szerethető és biztonságos világot teremtsen. Illusztrációiban ott van a már-már naturalisztikusan megmutatott nyáltól fröcsögő gyerekpuszi, a maszatos gyerekarc, a szőrös és pucér felnőtt test, de ugyanúgy ott van a menedéket nyújtó, térdnél átkarolt apai láb, a három gyereket egyszerre ölelő apai kar, a bizalom megannyi apró gesztusa, vagy a közösen megélt élmények sok apró részlete. Az Apa, vegyünk nyaralót! olvasása közben támadt az az érzésem, hogy itt valami egészen különleges dolog történik: a szerző több szólamban szólítja meg az olvasót azzal, ahogyan a nyelvi és képi poénok mögé indirekt módon beleszövi az események mögött bujkáló, minden nagyzolástól és túlzástól mentes szülői szeretetet. Túlzásaiban is nagyon valósághű történetet tár elénk a könyv. A kisgyerekeket nevelő szülők elé állított mindennapi kihívásokat, nehézségeket fikciós fantáziává alakítja át, és élezi ki a parodisztikus továbbgondolás mentén születő történetben, miközben úgy viccelődik kedvére, hogy egyértelművé teszi az olvasó számára: a világ kerek, és ebbe a családba születni egészen nagy mázli volt.

Ez azért is érdekes mozzanat, mert a könyv perspektívája nem követi a klasszikus családmodell képét, a történteket az apa-gyerek viszony szempontjából meséli el, miközben ez a narratíva nem a hiányt, felbomlást, kiegyensúlyozatlanságot tematizálja. A modern, nukleáris család szempontú elbeszélésen túllép ugyan, de azt nem törli el, hanem más, társadalmilag nem domináns formájában teremti újra. Ezt a könyvek záróakkordjában felbukkanó anya figurájával éri el, aki bár csak egy-egy mondatnyi szerephez jut a végén, hermeneutikai szinten mégis nagyon sok lényegit tesz hozzá az elmeséltekhez. Azt sugallja például, hogy egy aktív munkát vállaló anya nem szükségszerűen hiányzó része a családnak, viszont talán épp karriervállalásának köszönhető, hogy a specifikus apa-gyerek kapcsolat életre kelhet. A szelíd és megértő anyamondatokból bár kibontható némi irónia is, mégis sokkal inkább egy harmonikus lezárás hangjai ezek. Arra utalnak, hogy a könyvben elmesélt történeten túl ennek a családnak van egy biztonságos és szerethető papás-mamás világa is.

Az Apa, vegyünk nyaralót! egy másik kulturális narratívát is megszólaltat. Kíméletesen, de egyértelműen figyelmeztet papás-mamás világaink szélesebb kontextusára, a természetvédelem diskurzusára. Nem a klímakatasztrófa forgatókönyvét ismételgeti, inkább egy álomvilágot fest arról, hogy milyen az, amikor visszanyerjük az éltető vizet. Majaluoma jól érti, hogy a környezettudatos nevelés ott kezdődik, hogy a gyerekekkel megszeretettjük mindazt, amit a természet jelent (a vizet, a levegőt, a napfényt), hogy felnőttként majd kiállhassanak mellette és érte. Ebben az értelemben fontos, hogy a könyvet a következő ajánlással indítja a szerző: “A világ madarainak, gyermekeimnek… és persze az éltető víznek, minden létező formájában.”

Markus Majaluoma: Apa, vegyünk nyaralót!

Fordította: Jankó Szép Yvette

Koinónia, Kolozsvár, 2020.

A medve és a kardja

Davide Calì (szöveg) | Gianluca Folì (illusztráció)
A medve és a kardja
Csimota kiadó, 2020

Reciíró: Németh Eszter

Fordította: Piróth Attila

Ha egy könyvben kard szerepel, semmi jóra nem számítok. Miután elolvastam a rövid ajánlót, olyan szintű ellentmondásba kerültek az előfeltevéseim egymással – pl. a nagyon is izgalmas borítóról -, hogy úgy gondoltam, megnézem magamnak ezt a könyvet közelebbről is. A kiadó meg bátran a rendelkezésemre bocsátotta. (Lehet, hogy tudják, hogy nem tartok éles fegyvert itthon, úgyhogy nem lesz vágáspróba a könyvön?)

Az illusztráció ragadta meg azonnal a figyelmem – végtére is ez egy képeskönyv – különösen a színei. A vizes, tiszta színek, amelyeket az illusztrátor szemet gyönyörködtető harmóniában illeszt egymás mellé. Különösen tetszett, hogy nem a színharmónia megbontásának eszközével él, amikor a konfliktust ábrázolja. Hanem valami mással, ami a történet ismertetésekor nyeri el az értelmét.

A kákán is csomót keres bekezdés, avagy csak az olvassa, aki kardozik:

Két apróság zavart csupán, egyrészt a szöveg említi a 13. oldalon, idézem: 

„Tessék, nektek adom a pajzsomat, hogy legközelebb ne rezeljetek be, ha felétek csörtet egy vaddisznó!“

Miközben a pajzs nyomokban sincs sehol, a medvének azonban van átalvetős bőrtáskája, holott az az egykezes kard, amit Gianluca Folì ábrázol, valóban pajzzsal volt használatos.
A másik – bár tudom, hogy ez csak engem, meg néhány efféle dolgokban járatos, elenyésző számú szülőt zavar -, hogy ha már egy könyvben központi szerepet kap a kard, amit az önmagát várúrnak képzelő medve némi jóindulattal vágástesztre használ a környezetében lévő tárgyakon, akkor azért nem ártott volna utána nézni, hogy milyen hétköznapi háztartási eszközt lehet karddal aprítani. Az ugyanis kínos, hogy a nagy fontosságú kardot a medve nagy buzgóságában lépten-nyomon kicsorbítja pl. a kávéfőzőn. Vagy egy egész erdőn… Jó, tudom a valóságot mesén számonkérni botorság. Ahogy nyilván az is, hogy oké, hogy felaprítja az erdőt, de vajon meddig tartott volna, ha az illusztrátor megfogja az ecsetét és a húzásirányokban, ami a csukló biomechanikájából logikusan lekövethető , aprítja szét a papírerdőt?

Fősodor:

A sztori amúgy klasszikus láncmese. Van a medve, erős, harcos, bátor, kardja van és ő aztán megmutatja. A medve ábrázolása kompakt, erőteljes, kidolgozott. Mindaz, amit szétkaszabol a szemlélő orra előtt esik darabokra, grafittal és zölddel satírozódik atomjaira az erdő, amelynek középpontjában hangsúlyosan a magabiztos, erős, önmagát nagyra tartó medve áll.

Csakhogy egy ugyanilyen színerővel, kompaktsággal hangsúlyos vízözön lerombolja a várat, ami ugyanúgy tónustalan, gyenge színű, éppen csak kontúrjaiban jelen lévő darabokra esik szét, mint korában az erdő. A kard kontúrja is halványodni kezd innentől, hiszen egyre haszontalanabb, nem alkalmas a víz aprítására, és a vár természeti csapástól való védelmére.

A medve természetesen a felelős keresésére indul. Így jut el a gáthoz és a hódokhoz, a vaddisznóhoz, a rókához és a kismadarakhoz, akik mind logikus magyarázattal szolgálnak, és így fejti vissza a medve a láncszemeket a felelőshöz, aki a vízözönt okozta.

A gátőröket egy vaddisznó riasztotta meg, bár kétséges, hogy a gátszakadást meg tudták-e volna akadályozni. A vaddisznót a róka találta el a nyílvesszőivel, amiket eredetileg madárrisztásra szánt. A madarak pedig megdézsmálták a róka gyümölcsösét, mert valaki kiirtotta a természetes élőhelyükön, az erdőben a fákat. A medve végig mind színeiben, mind ábrázolásában domináns. A kép középpontjában helyezkedik el vagy a jobb oldalon. Pontosabban… és ebben rejlik az illusztráció fentebb említett zsenialitása, a medve vízbilincsben áll a hódok előtt, akik csak ott, ahol a víz éri őket színesek, a vaddisznó kicsi, színtelen és jelentéktelen, csakúgy mint a nyílvesszők szürke grafitja. Mire a rókához ér a medve még mindig hatalmas, de a kezdődő bizonytalanságát hivatott érzékeltetni a színtelensége. A színek, ahogy a meggyőződése és a mindenek feletti erejébe vetett hite is, a kép aljára hull darabokban. Azonban a medve még mindig a domináns jobb oldalon, éles, egyértelmű kontúrokkal ábrázolódik, csillagokkal a feje körül, mintegy a Nagymedve csillagképet idézve.

A madarakhoz hajolva visszanyeri színeit és erőteljes kontúrjait, ám ekkor már csak a feje látható, hogy aztán a következő képen, a szétkaszabolt erdő a kép jobb oldalán, a háttérbe szorítsa, színtelenül, csillagok helyett madarakkal a vállán és a feje körül. Amikor a medve rádöbben, a hetvenkedésével micsoda eseményláncolatot indított el, nem csupán a színeit, de az enthuziazmusát is elveszíti.

Összegörnyedve ül egy kivágott farönkön az erdő romjai között. Végül nekilát, hogy jóvátegye, amit elrontott. Mindeközben a kard, amely fokozatosan tűnt el a képekről, ismét megjelenik a földbe szúrva, halvány kontúrokkal, már-már félretett tárgyként.

Csodaszép, a következő oldalpár, ahogy visszatérnek a színek a ceruzavonásokkal rajzolt hódoktól, a teljes színeiben pompázó rókáig, köztük a festőként pingáló vaddisznó. Az utolsó előtti képen egy boldog, a dupla oldalt elfoglaló medve látható, ahogy baltaként használja a kardját (jajj!) és végül házat épít magának és boldogan él, amíg…

…amíg ezt el nem olvassátok és saját gondolatokat nem fogalmaztok meg róla.

Bűbájos végszó lehetne, de az illusztráció mellett szót kell ejteni a narrációról. Davide Calì ugyanis számos képregényt is jegyez, nem lenne tehát meglepő, ha itt is szövegbuborékok röpködnének a szereplők feje körül.

A szöveg egyenletes, hétköznapi elbeszélői hang jellemzi. Követi a láncmesék tipikusnak tekinthető szófordulatait, ismétlődéseit. Hasonló szövegkezelést láthattunk A vakond, akinek a fejére csináltak című könyvben, bár annál azért egy fokkal bonyolultabb a mondatalkotása, míg a Dániel András – Pikler Éva féle Smorc Angéla című láncmesénél azért jóval egyszerűbb.

Kifejezetten tetszett az a pontos, egyszerű, tiszta grammatikájú mondatformálás, amit a fordító, Piróth Attila alkalmazott. Szépen ellenpontozza a tipográfia a képek mozgalmasságát, színében is illeszkedve grafitszürkéjével a már említett színharmóniába.

A történet nem szájbarágós, noha a téma olyan, hogy könnyű lenne belecsúszni. Bár kimondja a konklúziót: „A medve megértette, hogy senkit sem vághat ketté a kardjával – hacsak önmagát nem.“ Mégsem tolja erőszakosan az olvasó arcába. Ugyanaz a finom könnyedség, jó értelemben vett maszatolás jellemzi, mint a könyv egészét.

Biztos vagyok benne, hogy a célközönségnek való felolvasáskor ezt az imént idézett mondatot szükségtelen lesz felolvasni, némi hatásszünettel ugyanis a gyerek maga vonja majd le ugyanezt a következtetést.

 Ugyanilyen finom tapintattal kínálja a könyv a megoldást. Újraültetik az erdőt, bár egy darabig, míg megnőnek a fák várni kell, de a béke és új barátság ezt a várakozást sokszorosan lerövidítheti.

Kalandok újragondolt meselényekkel

Varró Dániel: A Szomjas troll – kis viking legendárium. Maros Krisztina rajzaival. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2018.

Varró Dániel: Csütörtök, a kisördög. Agócs Irisz rajzaival. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2019.

Nemcsak meglepetést és izgalmakat, hanem akár a teljesség megtapasztalásának lehetőségét is ígérheti, ha olyan helyzetekbe hozva találkozhatunk a korábbról ismert meseszereplőkkel, amikor új oldalaikkal is szembesülhetünk. Varró Dániel legutóbbi két mesekönyvének Csütörtök, a kisördög és A szomjas troll c. kötetének meséi ízig-vérig mai mesék mai történetetekkel, amelyekben közismert szerzők alkotásainak szereplői, illetve az európai kultúrkör számos ismert mítoszának és hiedelemvilágának népszerű alakjai és meselényei kerülnek középpontba.

Csütörtök, a kisördög szereplői a magyar népi hitvilág több rettegett alakja, akik a magyar népmesék és varázsmesék fordulatokkal teli világát idézik. E mesék főszereplői az ördögök, kiemelt helyet kap anyjukként a vasorrú bába, de megelevenedik a mitke, a villő, a prikulics, a markoláb, a mokár, a fekete kandúr és Délibáb, a tündér, sőt előbukkan a rézfülű bagoly, a bakurász, a mumus, a monyók, a hétszűnyű és a zsákos ember alakja is. Csütörtök, a kisördög két meséjében e lények ki/elmozdulnak a már ismert szerepköreikből, a történetszál bonyodalmait, vagyis a káoszt és krízist valójában az emberre jellemző gyengeségeik és tévedéseik okozzák. S bár eredetileg ők nem éppen a legkedvesebb meseszereplők, mégis az e mesékben tobzódó humor és a nyelvi játék széles eszköztárának segítségével Varró Dániel e legrettegettebb alakokat is rokonszenvessé és szerethetővé gyúrja. A vasorrú bába/boszorkány itt Anyubanyává szelídül, egy nagycsaládos anyukává, aki a mai többgyerekes anyukák mindennapjainak kihívásaival küszködik, miközben csemetéi csíntevéseit kedvességgel, megértéssel és viszonylag kifogyhatatlan nyugalommal kezeli. A többi meseszereplőnek és mesei elemnek szintén új oldalait láthatjuk, így például a fekete kandúrhoz köthető babonák sem aktiválódnak, ahogy a Behemót név sejteti, inkább egy heverő és bambuló macskát látunk az ördögcsalád házában, aki se a szerencsét nem hozza/viszi, de a körülötte hancúrozó egereket sem. Az ördögéknél a láthatatlanná tevő csodakapucnijú fürdőköpeny rejtekében alakul ki a bonyodalom, a varázseszközök közül a hétmérföldes csizma az életkorral feleződik, így Csütörtöknek, a középső ördöggyereknek már csak négymérföldes csizma jut, nem úgy mint a bátyjának, és anyja repülő seprűjét sem használhatja, mert kicsi lenne még ahhoz.

A szomjas troll című kötet négy verses meséjében viszont az észak-európai hiedelemvilág népszerű és kevésbé ismert alakjainak sokasága kel életre, de felidézik Andersen meséinek egy-egy szereplőjét vagy J. K. Rowling Harry Potterének és Tolkien regényeink is számos lényét. Trollok, orkok, elfek, hableányok (és egy hablegény), sárkányok, törpök, leprikónok, balrogok, gnómok, ogrek, koboldok és goblinok kalandos, fordulatokkal telített és kifogyhatatlan, ízes humorral fűszerezett történetei varázsolják el az olvasót. És mielőtt bárkiben felmerülne a gyanú, hogy e mesekönyv az északi népek mitológiai világának rímbe szedett humoros lexikona, máris elvetheti ezen ötletet, amikor a mitikus szereplők között vérpocokkal, harci mókussal, rozsomákkal vagy épp a gatyáskuvikkal találja szemben magát. Ez utóbbiak akár az olvasó éberségét is próbára tehetik, hogy felismeri-e a mitológiai alakok közé becsempészett és képzeletbeli valós (élő)lényeket, akik valójában a szerzői humor és játék kifogyhatatlanságát jelölik. Másrészről pedig e szereplők nemcsak az északi népek mitológiájának gazdagságát érzékeltetik kiválóan, hanem annak határtalanságát is, hiszen akár ez utóbbi alakok is remekül beilleszthetők e megidézett mesevilágba. Ez utóbbit erősíti tovább e mesékben az átváltozás többször visszatérő motívuma, amin az itt megjelenő mitológiai hősök keresztülmennek. Rámutatnak, hogy mennyire termékenyítően hathatnak az új perspektívák a történetek alakításában és e mitikus alakok megismerésében, ha a jól bejáratot sztereotípiákon és a megszokott képzeteken túllépünk.

Varró Dániel kötetében a trollok félelmetes alakját a kis bunkójával menetelő Kalle nevű kissé balga troll jeleníti meg. A trollfinak lakkaszörp utáni éktelen szomjúsága közben nincs türelme, sem ideje végighallgatni a mocsári hamvas szedret bitorló Mökkinek, a gonosz mocsári goblinnak a nyakatekert fejtörőit, melyeket meg kellene válaszolnia, hogy elnyerhesse az áhított lakkát. Bunkójával rövidre zárja még felsorolásuk közben a próbák sorát és begyűjti a lakkát. A hableány is, akiről később kiderül, hogy ő is egy családanya, kint a szárazon heverve várja megmentőjét, de a hableány nővéreket is Jesper, a legkisebb sarj, a makacs és kitartó kis hablegény menti meg. A kíváncsi és szeleburdi óratörpe, miután egyszerűen megunja, hogy eleget tegyen az óratörpei kötelezettségeinek, világgá megy, kipróbálja nyolcadikként a héttörpeséget és a kertitörpe létet. Roppant izgalmas, ahogy Eino, a kis óratörpe el- és kimozdul saját szerepköréből, a népmesékből ismert világgá menő, szerencsét próbáló legényhez/királyfihoz/legkisebb fiúhoz hasonlóan hosszú utat jár be, amikor nemcsak a világot ismeri meg, hanem önmagát is. Persze izgalmas lehet a mai történetekkel való párhuzama is e mesének, hiszen, ahogy az óratörpe belekóstol a hét erdei törpe szorgos mindennapjaiba és a kerti törpék mindenkire naphosszan át bambán bazsalygó munkájába, nemcsak a népmesék próbatételeit idézik fel, hanem emlékeztetnek a mai ember szerencsét/állást kereső nem kevés buktatókkal teli útjára. Az utolsó mese, A leprikónok átka továbblép az első három mese perspektíváin. Itt nemcsak más szempontból nézhetjük meg a megidézett mesehősöket, hanem egyenesen magunk lehetünk a mese alakítói és főszereplői. Megmenthetjük a varázslattól a kis viking falut és lakóit, élve a lapozgatós könyvek adta lehetőségekkel, amikor olvasóként mi hozzuk meg a döntéseket a szövegben előbukkanó számok választása közben.

E mesék és szereplőik nemcsak a kisgyerekeket veszik le a lábukról és költöznek be gondolataik közé már az első találkozás után, hanem a csemetéik értelmi, érzelmi fejlődése felett éberen őrködő szülők fejébe is. E könyveket olvasó családok körében valószínűleg nem ritka jelenet, ha a gyerek már váltana e már rongyosra olvasott mesekönyvről egy másik esti olvasmányra, akkor a szülő könyörög, hogy aznap még olvashassanak tovább az öntörvényű vikingevő, lakka szörpre szomjúhozó bamba troll-legényről, a kíváncsi, minden lében kanál óratörpéről vagy újabb kalandba vethessék magukat a viking hősökké válva Jorik és Sigmund, a kis repülő vadkan társaságában.

E két kötetet is nézve abszurdak azok a parttalan viták, melyek az utóbbi hetekben elharapóztak több gyermekkönyv kapcsán, felnagyítva azt, hogy bennük helyet és figyelmet kaphatott a másság. Többek között Varró Dániel e remek kötetei is rámutatnak arra, hogy a megszokottól eltérő nézőpontok gazdagítják és teljessé tehetik a történeteket, a szereplők és egyáltalán a világ megismerését a gyerekek és felnőttek számára egyaránt, még ha ez kikerülhetetlenül az olvasó komfortzónájából való kimozdításával jár(hat). Tévedés lenne azt gondolni, hogy a sokféleség arcainak megismerése félelmet és bizonytalanságot kelt a gyerekekben, hiszen – ha éppen nem annak ellenkezőjére igyekszünk nevelni és abban erősíteni őket – nekik eredendően nem okoz gondot rákérdezni akár a számunkra legkínosabbnak tűnő dolgokra sem, mint ahogy elfogadni sem a másságával együtt a számukra szokatlant.

Közlemény

• 

unicef children’s right

Mi, a Könyvmutatványosok, teljes mértékben elhatárolódunk minden olyan megnyilvánulástól, amely az egyetemes gyermeki és emberi jogokat támadja és sérti.

Mi, a Könyvmutatványosok az egyetemes gyermeki és emberi jogok, a kultúrához és művelődéshez való jog elveinek mentén alapítottuk 9,5 éve az oldalunkat, elutasítjuk az uszítást, a gyűlölet- és félelemkeltés minden megnyilvánulását.

Egyetértünk így megosztjuk a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének közleményét:

“MI A BAJ A KÖNYVDARÁLÁSSAL
AZ MKKE közleménye

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése megdöbbenve értesült róla, hogy a Magyar Országgyűlés egy képviselője nyilvánosan megsemmisített egy könyvet – pusztán azért, mert nem értett egyet annak tartalmával.Minden könyv kritizálható, ezt egy politikus a legszélesebb nyilvánosság előtt bármikor megteheti. A politikai célú könyvrombolás azonban Magyarország és Európa legszégyenletesebb történelmi emlékei közé tartozik. Nem egyszerű véleménynyilvánítás, hanem közösségvállalás a náci könyvégetők és a kommunista könyvzúzdák örökségével.

El a kezekkel a könyvektől!

Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése”

Bigibogi nyomában

Timothée de Fombelle méltán nagy sikerű regénye, az Ágrólszakadt Tóbiás 14 éve (Gallimard Jeunesse 2006.) jelent meg, magyarul pedig először 12 (Móra 2008) éve. Azóta 23 nyelvre fordították le és számos neves nemzetközi irodalmi díjat nyert. Kétségtelen, hogy azon könyvek közé tartozik, amelyek semmit nem veszítettek frissességükből és aktualitásukból. Sőt. Fombelle kétrészes ifjúsági kalandregénye különleges: teremtett világának helyszíne egy hatalmas tölgyfa, ennek törzsén és az ágain kialakított tanyákon, falvakban és városokban élnek a regény szereplői az egy-két milliméteres nagyságú emberek.

Ez a mikró univerzum egy olyan látószöget teremt, amin bekukkanthatunk a fakéreg legapróbb réseibe, zugaiba, mi több, a fakéreg alá. Egy olyan világban találjuk magunkat, ahol a szúnyog vagy a legkisebb pók is az emberhez képest óriási termetű. A tölgyfának e apró méretű lakói, örömei és vágyai, harcai és nehézségei nagyon hasonlítanak a mieinkhez, nem véletlen, hogy magunkra, kapcsolatainkra, szűkebb és tágabb környezetünkre ismerünk bennük. Az Ágrólszakadt Tóbiás rengeteg meglepetést tartogat az olvasó számára, miközben kétségtelen, hogy a fa legrejtettebb történései és titkai szorosan összekapcsolódnak a fán lakók sűrű történeteinek sodrásával. Ahogy fokozatosan bontakoznak ki a fa és lakóinak történetei és titkai, úgy szélesedik ki egyre inkább a regényben ábrázolt élettér, kikerülhetetlenné téve, hogy megjelenjen a fán túli/körüli/melletti élet és annak szereplői is. Általuk pedig óhatatlanul átértékelődnek az emberi és a térbeli határok egyaránt.

A könyv olvasása során egy olyan mesebeli világ zsongásában és forgatagában találjuk magunkat, ahol értelemszerűen szemben állnak egymással a jó és a pusztító erők. Ezek óhatatlanul szembesítenek a regény univerzumának párhuzamaként azzal is, hogy saját világunkat ugyancsak ilyen összetett mechanizmusok és tényezők formálják s tartják működésben. Sok-sok váratlan fordulat során kerülnek a helyükre e regénybeli világ mozaikjai, amelyek így egyben a saját társadalmunk működésének útvesztőiben való tájékozódáshoz is segítséget nyújthatnak. Fombelle regényének főszereplője a tizenhároméves Tóbiás és a nagyrészt hasonló korú bajtársai, az ő hangjukon és történeteiken keresztül avatja be a világ rejtelmeibe a szerző a kiskamaszokat (és természetesen mellettük/velük együtt a felnőtteket is) az élet nagy és olykor nagyon is embert próbáló kérdéseibe.

Ha valaki elolvassa a regényt, kétségtelen, hogy másként fog nézni a fákra, a fák kérgére, törzsére, a levelekre, az ágakra, a fák apró lakóinak rejtélyekkel teli életére. Az Ágrólszakadt Tóbiásnak köszönhetően ugyanis a leglaikusabb városlakó számára is jelentéssel és élettel telítetté válnak e titokzatos óriások, de vitathatatlan az is, hogy a regény következtében sok szempontból új megvilágításba kerül maga az ember, a társadalom és a természet szerepe, helye és viszonyrendszere egyaránt.

A regény gerincét valójában a fa pusztító kizsákmányolása és az igába hajszolt emberek kiszolgáltatottsága elleni harc képezi, vagyis a küzdelem a túlélésért és egy normális, élhető életért. Mindeközben kulcsfontosságú az összefüggések keresése és megtalálása, az ok-okozat kapcsolódási pontjainak felismerése, hiszen sokszor semmi és senki sem az, aminek látszik. Fombelle regénye vitathatatlanul erős társadalomkritika, rámutat arra, hogy kerül(het) hatalomra egy félművelt, beszélni is alig tudó alak, hogyan éri el, hogy kövessék, (ki)szolgálják az alattvalóivá váló emberek. Furkó Döme nem csak a többiek ellen fordul eközben, hanem maga az élet és annak minden formája ellen, az ember és a környezete ellen. Vele kerül szembe Egyke Szigfrid, a fa és az élet titkait kutató és megtaláló tudós, aki nem hajlandó illetékteleneknek kiadni ezt a tudást, illetve Tóbiás, a fia. Furkó Döme mindent és mindenkit megsarcol, kizsákmányol és egy olyan társadalmat alakít ki, ami a félelemre, manipulálásra és a besúgásra épül. Fontos kérdés: meddig és hogy tartható fenn ez az elnyomásra épülő társadalom és mi törheti meg ezt a hatalmi berendezkedést?

A kötet címe többszörösen is e helyzetet jeleníti meg: a hányatott, üldözött fiú sorsát, a zuhanást és az újrakezdés, megújulás mozzanatait. Míg egyik oldalon a kapzsiság, a tudatlanság, a hataloméhség, a telhetetlenség és a gyűlölet, a másik oldalon az élet szeretete, tisztelete, a tudás, a jóság, a béke és a szeretet áll. Ezt az ellentétet érzékeltetik a szereplők beszélő nevei és nyelvi képességei is: Furkó Döme, alig tudja kipasszírozni magából az alig pár szótagos szavait, azokkal is csak manipulál és megfélemlít, az embereinek sem erőssége a nyelv kifinomult ismerete, azt is többnyire egymás beárulására használják, hogy védjék magukat, mert állandó rettegésben élnek. Tóbiás és a szülei (akárcsak Reccsentő Ricsi) a nyelv kifinomult és gazdag világának, a jelentésrétegeinek magabiztos ismerői, akik otthonosan mozognak a nyelv gazdag univerzumában, ami nem egyszer a mentsvárat és a túlélést nyújtja számukra. Manó, Csergőék sokáig távol levő fia, a nyelvet a valóság elfedésére használja, az (ön)áltatásra, hogy elfedje a szégyent. Bernika, Zordon Odó nem kicsit neveletlen és beteges szenvedélyeknek hódoló lánykája szintén csak a nyelv töredékes használatára képes. A regény egyik legüdítőbb és legszerethetőbb személye Bucifej, aki annak ellenére, hogy pösze és raccsol, ízlelgeti és remekül játszik a nyelv kiapadhatatlan lehetőségeivel, miközben az udvariasság és kedvesség mintapéldája a sok zord és faragatlan, durva alak között. Lajali Lilia viszont ugyan nem sokat beszél, de mélységekkel telített és súlya van minden szavának.

A nyelvhasználat változatai, színvonala, a kultúra, a közösségért való tudás, azaz a tudományos ismeretek és a fa/környezet/élettér tisztelete megóvása szorosan összefügg.  Így talán nem is meglepő, hogy a nagy tölgyfa rombolásával és kihasználásával párhuzamosan a hatalmat bitorló Furkó Döme saját hatalmának megőrzéséhez az újság- és könyvkiadást is betiltja, sőt, magát az írást is. És az éneklést. Erre már csak ráadás, hogy a tudósok által létrehozott, a fa védelméért tevő Fafőtanács tevékenységét Furkó fokozatosan ellehetetleníti, betiltja, majd a tudósokat börtönbe veti.

Az Ágrólszakadt Tóbiás nemcsak  izgalmas, fordulatokkal és meglepetésekkel telített kalandregénybe bújtatott erős társadalomkritika, amit mégis minden ízében átitat a humor és az irónia kifinomult eszköztára, hanem egy igazi ökokönyv is, ami nagyon szépen modellezi azt, hogy mennyire fontos védenünk a Földet és milyen következményei vannak annak, ha mégsem tesszük ezt. Rámutat arra, hogy az emberek és a fa élete elválaszthatatlanul összekapcsolódik, csak úgy élhetnek az emberek, ha vigyáznak az életüknek teret adó, őket óvó, tápláló, számukra otthont adó nagy tölgyfára. Furkó Dömével ellentétben, aki csak a hasznok kiapadhatatlan forrásaként tekint a fára, Tóbiás, a szülei és barátaik a fenntarthatóság jegyében a fát, mint egy kiszolgáltatott óriási élőlényt látják, amit nemcsak megvédeni, hanem táplálni kell, nem csak elvenni tőle, hanem adni is neki, mert csak így maradhat az és vele együtt élők is életben.